A Mediterráneum, amely latinul azt jelenti, hogy „a földek között”, a klasszikusság, a keveredések és a kék égbolt jut eszünkbe, amely alatt egy vágy vetülhet ki: egy közös identitás vonásainak megragadása. Bár a történész tekintete ellentmondani látszik a mediterrán jelleg gondolatának – David Abulafia ebben a kötetben töredezett térként írja le, ahol a múltban is a kultúrák találkozása inkább kivétel volt néhány kozmopolita városban, semmint szabály –, a múzsák vonzódnak hozzá. A török zenész, Zülfü Livaneli által megidézett melankolikus és elmélkedő énekek, Matteo Nucci által dicsért közismert vendégszeretet és szabadidő ünneplése kevert érzéseket vált ki a protestáns gyökerű országokból: a mediterrán ember görög profiljának nemessége pillanatok alatt gúnyos karikatúrává válhat, amely a lazaság és kulturális elmaradottság szinonimája. Bárhogyan is definiáljuk, a Mediterráneum válságban van: az Európai Unió elhanyagolja, és az észak-afrikai és keleti partokat csak fenyegetésként és energiaforrásként kezeli; ez a történelem egyik legnagyobb migrációs útvonala. Miközben évente több százmillió nyaraló özönlik a partjaira, több százezer ember drámai utat tesz meg az ellenkező irányba, hogy elmeneküljön a háborúk, üldöztetések és szegénység elől. Az „óceáni út”, ahogy Homérosz nevezte, egyre inkább militarizált, forgalmas és szennyezett, ráadásul túlmelegedett és túlhalászott. Az észak-afrikai partokról nézve inkább falnak tűnik, amely elválasztja az arab világot az európaitól, megosztottság forrása, nem pedig kultúrák találkozási pontja. Bölcsebb lenne inkább a változatosságát dicsérni, mintsem egy múló közös identitást keresni, de talán a mediterrán jelleg nem más, mint egy érzés, és mint ilyen, nem hallgat az érvekre. Minden ellenére vonzó, megnyugtató és vigasztaló. Partjain a modernitás nem teljesen honosodik meg, az idő máshogy telik, és az emberek többet beszélgetnek, mint máshol. És mi van, ha az homo mediterraneus még csak most érkezik?
Szállítási költség Ft7783,49, ingyenes Ft19 517,39 értékhatártól
A Mediterráneum, amely latinul azt jelenti, hogy „a földek között”, a klasszikusság, a keveredések és a kék égbolt jut eszünkbe, amely alatt egy vágy vetülhet ki: egy közös identitás vonásainak megragadása. Bár a történész tekintete ellentmondani látszik a mediterrán jelleg gondolatának – David Abulafia ebben a kötetben töredezett térként írja le, ahol a múltban is a kultúrák találkozása inkább kivétel volt néhány kozmopolita városban, semmint szabály –, a múzsák vonzódnak hozzá. A török zenész, Zülfü Livaneli által megidézett melankolikus és elmélkedő énekek, Matteo Nucci által dicsért közismert vendégszeretet és szabadidő ünneplése kevert érzéseket vált ki a protestáns gyökerű országokból: a mediterrán ember görög profiljának nemessége pillanatok alatt gúnyos karikatúrává válhat, amely a lazaság és kulturális elmaradottság szinonimája. Bárhogyan is definiáljuk, a Mediterráneum válságban van: az Európai Unió elhanyagolja, és az észak-afrikai és keleti partokat csak fenyegetésként és energiaforrásként kezeli; ez a történelem egyik legnagyobb migrációs útvonala. Miközben évente több százmillió nyaraló özönlik a partjaira, több százezer ember drámai utat tesz meg az ellenkező irányba, hogy elmeneküljön a háborúk, üldöztetések és szegénység elől. Az „óceáni út”, ahogy Homérosz nevezte, egyre inkább militarizált, forgalmas és szennyezett, ráadásul túlmelegedett és túlhalászott. Az észak-afrikai partokról nézve inkább falnak tűnik, amely elválasztja az arab világot az európaitól, megosztottság forrása, nem pedig kultúrák találkozási pontja. Bölcsebb lenne inkább a változatosságát dicsérni, mintsem egy múló közös identitást keresni, de talán a mediterrán jelleg nem más, mint egy érzés, és mint ilyen, nem hallgat az érvekre. Minden ellenére vonzó, megnyugtató és vigasztaló. Partjain a modernitás nem teljesen honosodik meg, az idő máshogy telik, és az emberek többet beszélgetnek, mint máshol. És mi van, ha az homo mediterraneus még csak most érkezik?
