Leírás
A latin "a földek között" kifejezésből származó Mediterraneo klasszikusságot, keveredéseket és kék égboltot idéz, amelyre egy vágyat vetíthetünk: azt, hogy sikerüljön megragadni egy közös identitás vonásait. Ha a történész tekintete cáfolni látszik a mediterránitás eszméjét – David Abulafia ebben a kötetben egy széttöredezett térként határozza meg, ahol a kultúrák találkozása a múltban is csak néhány kozmopolita város kivételével volt szabály – a Múzsák mégis vonzódnak hozzá. A török zenész, Zülfü Livaneli által megidézett dalok melankolikus és elmélkedő hangulata, a Matteo Nucci által dicsért közmondásos vendégszeretet és szabadidő ünneplése a protestáns országok szemében egyszerre vonzó és elítélendő: a mediterrán ember görög profiljának nemessége egy pillanat alatt válhat gúnyos karikatúrává, a lazaság és kulturális elmaradottság szinonimájává. Bárhogyan is akarjuk meghatározni, a Mediterraneo válságban van: az Európai Unió elhanyagolja, amely csak fenyegetésként és energiaforrásként tekint az észak-afrikai és levantei partokra, és ez az egyik legnagyobb migrációs kereszteződés a történelemben. Míg évente több száz millió nyaraló özönlik partjaira, mint egy torzító tükörben, több százezer ember vállalkozik egy drámai ellenkező irányú utazásra, hogy elmeneküljön a háborúk, üldöztetések és szegénység elől. A folyékony út, ahogy Homérosz nevezte, egyre inkább militarizált, forgalmas és szennyezett, valamint túlmelegedett és túlhalászott. Az észak-afrikai partokról nézve inkább egy falnak tűnik, amely elválasztja az arab világot az európaitól, megosztás forrása, nem pedig a kultúrák kereszteződése. Bölcsebb lenne a változatosságát dicsérni, mint egy múló közös identitást keresni, de talán a mediterránitás nem más, mint egy érzés, és mint ilyen, nem akar érveket hallani. Mindezek ellenére továbbra is lenyűgöző, megnyugtató és vigasztaló. Partjain a modernitás nem teljesen gyökerezik meg, az idő másképp telik, és az emberek többet beszélgetnek, mint máshol. És ha a mediterrán ember még mindig eljönne?