Egy térképre nézve egy sziget azt az illúziót kelti, hogy egy önálló kis világ. Jól körülhatárolt határaival úgy tűnik, mintha egy olyan társadalmat foglalna magában, amely ellenáll az idő és az évszakok múlásának, és könnyebben megfejthető, mert védve van a világ változó összetettségétől. De ez egy félrevezetés, különösen akkor, ha – mint Szicília – az egyik legerősebb és leginkább megváltoztathatatlan képzeletvilág oltalmában él, amelyet egy ilyen kicsi hely valaha is létrehozott. A sziget mögött, amelyet „könyvek, filmek, festmények, fekete-fehér fényképek építettek és építettek újjá”, ma egy új, rejtett, de ettől nem kevésbé valóságos sziget található. Az urbánus és nagyvárosi, a partraszállások, a bor és a trópusi gyümölcsök szigete. Egy Szicília, amely néha láthatatlan, mint a mérgek, amelyeket Európa második legnagyobb petrolkémiai központja a tengerbe és a levegőbe bocsát. Mint a Lampedusára érkező migránsok, akiket távol tartanak a turisták és a helyiek útvonalaitól. Mint a kiáramló népességáramlatok, amelyek miatt az olasz régiók között a legszomorúbb első helyet foglalja el a kivándorlás terén. Egy hely, ahol a szélsőségek együtt élnek, mint Palermo belvárosi negyedei, ahol a kultúra fővárosa vibrál, és a crack láthatatlan városa vegetál. Szicília, ahol az éghajlatváltozás egyre inkább veszélyezteti az árvíz és elsivatagosodás által az agrártájképet, és valaki kihasználja ezt, hogy a szőlőt kávéval és avokádóval helyettesítse. Ahelyett, hogy megpróbálnánk megmagyarázni, a következő oldalak képeslapokat gyűjtenek erről az új Szicíliáról. Homályos képek, mert a téma nagy mozgásban van. Mert Szicília is mozog, és igen, változik
